A klarisszák rendje a XIII. század óta létezik. Kezdeteinél két szent áll: Ferenc és Klára. Megtérésük, életük és hitbeli tanúságtételük az idők jele volt az Egyházban. Ami ma Assisi Szent Klára Rendje, az egyszerre fakad a kegyelem természetfeletti működéséből és konkrét emberi döntésekből.
Isten kegyelmének jelei
Szent Klára Végrendeletében megemlíti, hogy Szent Ferenc megtérése után részt vett a San Damiano-templom megújításában. Ferenc éppen ott látta a Megfeszítettet, aki így szólt hozzá:
„Ferenc, menj, építsd újjá templomomat, mert amint látod, romokban hever” (1 Cel 7; 2 Cel 10; 3T 13).
E kegyelemtől megindítva Ferenc vezeklő életet kezdett, és odaadással fogott hozzá a templom újjáépítéséhez. Munka közben gyakran szólította meg a járókelőket, és segítségre buzdította őket:
„Itt helyet készítek az Úrnőknek, akik imádságukkal és szent életükkel dicsőséget szereznek a mennyei Atyának az egész Egyházban” (1 Cel 18; TestK 9-14).
Ezeket a szavakat hat évvel azelőtt mondta, hogy bekövetkezett az, amit Szent Klára megtérésének nevezett. Az életrajzírók és a mai történészek ebben a kegyelem működését és prófétai előrejelzést látnak. Klára, aki akkor mindössze 12 éves volt, a San Damianó-i élet jövendő kezdeményezője lett.
Történelmi tények
A döntő események akkor kezdődtek, amikor az assisi Klára tizennyolc éves, gazdag lovagi családból származó lányként szembesült a rokonai által tervezett házassággal. Klárát édesanyja vallásosan nevelte, ő pedig Istennek akarta szentelni magát, ami a család, különösen nagybátyja ellenállását váltotta ki.
Valószínűleg unokatestvéréhez fordult tanácsért, aki Szent Ferenc vezeklő közösségéhez tartozott. Így Rufinus továbbította Ferencnek Klára kérdését, és ezzel kezdődött a két szent ismeretsége. Assisi püspökének tudtával Ferenc Krisztus példáját követő életet ajánlott Klárának. E döntéshez bátorság kellett: Klárának el kellett hagynia szülői házát, és csatlakoznia kellett a vezeklő közösséghez, de egy olyan kolostorban, amely a jövendő nővérek otthonává válik.
A döntés idejéül 1212 virágvasárnapját és nagyhetét választották. Az istentisztelet után Klára egy megbízható barátnője kíséretében kiszökött otthonról, és az Angyalos Boldogasszony-templomba (Porciunkula) ment, ahol a testvérek várták. Ott Ferenc átadta neki a vezeklő ruhát, majd a bencés nővérek kolostorába vitték, hogy megóvják családja haragjától.
Másnap Klára nagybátyja fegyveres szolgákkal érkezett, hogy erőszakkal elvigye, Klára azonban megragadta az oltárterítőt, ami jelképesen azt fejezte ki, hogy az Egyház oltalmába helyezi magát, és megmutatta lenyírt haját, egyértelművé téve, hogy döntése visszavonhatatlan.
A damianiták: a közösségi élet kezdetei
A püspök beleegyezésével a testvérek előkészítették a nővérek számára a San Damiano-templomot és épületeit. Klárához hamarosan csatlakoztak húgai, Ágnes és Beatrix, édesanyja, Hortulána, valamint barátnői, köztük Bona, Pacifica, Benvenuta és Massariola. Ferenc vállalta lelki gondozásukat, és megírta az első szabályzatot „Életforma” címmel (RegK VI; TestK 29).
Három év múlva, 1215-ben Ferenc megparancsolta Klárának, hogy vegye át a közösség önálló vezetését, és adjon neki tartós szabályokat. Hugolin bíboros, a későbbi IX. Gergely pápa Szent Benedek regulájára alapozva törvénygyűjteményt dolgozott ki a közösség számára (Hugolin-féle konstitúciók, 1219 és 1228). Klára azonban úgy látta, hogy ez a szabályzat nem felel meg közösségük karizmájának, amely a „Krisztusért vállalt szegénységen” alapult.
Küzdelem a karizma megőrzéséért
Klára III. Ince, IX. Gergely és IV. Ince pápától megkapta a „szegénység kiváltságát”, amely megengedte, hogy a közösségnek semmiféle anyagi javai ne legyenek. Amikor sorra alakultak a San Damianó-i életet követő új közösségek, Klára levelezett velük, és nővéreket küldött hozzájuk, hogy továbbadják a közösségi élet szabályait.
1253-ban, számos próbálkozás után Klára maga írt regulát közössége számára, amelyet IV. Ince jóváhagyott. Ez volt az első regula az Egyházban, amelyet nő írt. Klára 1253. augusztus 10-én halt meg, a hit és a hősiesség tanúságtételét hagyva maga után.
Szent Klára öröksége
Halála után két évvel IV. Sándor pápa szentté avatta Klárát, IV. Orbán pedig 1263-ban jóváhagyta a Szent Klára-rendi nővérek reguláját. Ez a regula egységes életszabályokat vezetett be a közösségek számára, a szegénység kérdését azonban lelki síkon hagyta, az egyes közösségek érettségére bízva.
A klarisszák nyolc évszázada hűségesen valósítják meg hivatásuk eszményeit: a szegénységet, a vezeklést és a szemlélődést, tanúságot téve az evangéliumi életről Szent Klára példájára.