Szent Klára regulája

A tizennyolc éves Klára 1211-ben, virágvasárnapról nagyhétfőre virradó éjjel titokban elhagyta szülői házát; még aznap éjjel a Porciunkulában, ahol Ferenc tanítványaival várta, beöltözött.

Hamarosan társnők csatlakoztak hozzá, és így jött létre a második ferences rend, a szegény nővérek rendje. A Ferenc által helyreállított San Damiano-kolostor lett a bölcsője.

Ennek az új családjának Ferenc rövid Regulát írt, amely főként a Szentírás szavaiból állt. A kisebb testvérek eredeti Regulájához hasonlóan ez a Regula sem maradt ránk. Csak két töredéke maradt fenn, amelyeket Klára később saját Regulájában idézett.

Amíg Ferenc és Klára élt, példájuk és szavuk pótolta azt, ami a Regulából hiányzott. Gondolni kellett azonban a jövőre, amikor már nem lesznek jelen. Gondolni kellett a szegény nővérek azon kolostoraira, amelyek már más itáliai városokban és Itálián kívül is létrejöttek, és amelyek soha nem látták sem Ferencet, sem Klárát.

Ezeket a szükségleteket akarták kielégíteni azok a regulák, amelyeket a szegény nővérek számára Hugolino bíboros 1218 vagy 1219 végén, és IV. Ince pápa 1247-ben írt.

Ezek a regulák azonban nem nyerték el Klára tetszését, mert nem az ő elképzelése szerint rendezték azt a két ügyet, amelyért egész életében küzdött: hogy a szegény nővérek kolostorainak lelki gondozása a kisebb testvérekhez tartozzék, és hogy ezek a kolostorok teljes evangéliumi szegénységben élhessenek.

1247 után maga Klára fogott hozzá egy Regula megírásához. Halála előtti napon, 1253. augusztus 10-én nagy öröm érte: megkapta a Reguláját jóváhagyó pápai bullát. E ránk maradt bulla margóján idegen kéz által írt szavak olvashatók: "Hanc beata Clara tetigit et osculata est pro devotione pluribus vicibus" (Boldog Klára megérintette, és áhítatból sokszor megcsókolta).

Klára Regulája megírásakor a kisebb testvérek 1223-as Reguláját vette mintául. Néha ugyanazokat a megfogalmazásokat használta. Mégis önmaga maradt, nem utánozta szolgaian Ferencet. Egyes előírásokat még szigorított is, például a böjtre, a pénz elfogadására és a jelöltek felvételére vonatkozókat. Szigorú és igényes Regula ez, mégis békét és örömet áraszt, mint az evangélium. Így kezdődik: "A szegény nővérek Szent Ferenc által alapított rendjének életformája ez: megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban élve".

IV. Ince pápa bullája

Ince püspök, Isten szolgáinak szolgája, Krisztusban szeretett leányainak, Klára apátnőnek és az assisi San Damiano-kolostor többi nővérének üdvöt és apostoli áldást küld.
Az Apostoli Szentszék a kérelmezők jámbor kívánságait teljesíteni, jogos kéréseiket pedig kegyesen támogatni szokta. Alázatosan kértetek minket, hogy apostoli tekintélyünkkel erősítsük meg azt az életformát, amely szerint lelki egységben, a legnagyobb szegénység fogadalmát megtartva együtt kell élnetek. Ezt az életformát, amelyet Szent Ferenc adott nektek, és amelyet ti önként elfogadtatok, tisztelendő testvérünk, Ostia és Velletri püspöke jóváhagyásra méltónak ítélte, amint ezt nevezett püspök levele világosan kimondja.
Tiszteletteljes kéréseteknek engedve tehát nevezett püspök döntésével jóváhagyjuk, apostoli tekintéllyel megerősítjük, és jelen írásunk erejével megszilárdítjuk. E levél szövegét itt szó szerint idézzük, és így hangzik:
"Rinaldo, Isten irgalmából Ostia és Velletri püspöke, Krisztusban legkedvesebb anyjának és leányának, Klára úrnőnek, az assisi San Damiano-kolostor apátnőjének és nővéreinek, a jelenlegieknek és a jövendőbelieknek üdvöt és atyai áldást küld.
Krisztusban szeretett leányaim, megvetettétek a világ pompáját és gyönyöreit, és magának Krisztusnak és legszentebb Anyjának nyomdokaiba lépve a klauzúra és a szegénység életét választottátok, hogy szabad szívvel szolgáljátok a fölséges Urat. Ezért mi, az Úrnak ajánlva szent elhatározásotokat, minden atyai jóindulattal kegyesen támogatni kívánjuk szent vágyaitokat.
Jámbor kéréseteknek engedve a szentatya és saját tekintélyünkkel jelen írásunkkal örökre megerősítjük mindannyiotok számára, akik ebben a kolostorban éltek, és azok számára, akik utánatok jönnek, a szent egységben és a legnagyobb szegénységben való életnek azt a módját, amelyet szent atyátok, Ferenc adott nektek.
Az életforma szövege a következő:

1. fejezet. Az Úr nevében kezdődik a szegény nővérek életformája

1 A szegény nővérek Szent Ferenc által alapított rendjének életformája ez:
2 megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban élve.
3 Klára, Krisztus méltatlan szolgálóleánya és szent atyánk, Ferenc kis palántája engedelmességet és tiszteletet ígér Ince pápának és törvényes utódainak, valamint a római Egyháznak.
4 És ahogyan megtérése kezdetén nővéreivel együtt engedelmességet ígért Szent Ferencnek, úgy ígéri, hogy azt utódai iránt is sértetlenül megtartja.
5 A többi nővér is mindig köteles engedelmeskedni Szent Ferenc utódainak, Klára nővérnek és az utána törvényesen megválasztott többi apátnőnek.

2. fejezet. A jelöltek és felvételük módja

1 Ha valaki isteni sugallatra hozzánk jön, és fel akarja venni életünket, az apátnő köteles minden nővérének beleegyezését kérni;
2 ha a nővérek többsége beleegyezik, felveheti, miután megkapta a protektor bíboros engedélyét.
3 Felvétele előtt vizsgálja meg maga, vagy vizsgáltassa meg mással a katolikus hitből és az Egyház szentségeiből.
4 Ha a jelölt mindezeket hiszi, és hűségesen meg akarja vallani és állhatatosan megtartani haláláig;
5 ha nincs férje, vagy ha van, az már a megyéspüspök felhatalmazásával szerzetbe lépett, és tisztasági fogadalmat tett;
6 ha előrehaladott kora, gyenge egészsége vagy értelmi gyengesége sem akadályozza életünk megtartásában,
7 akkor gondosan el kell magyarázni neki életünk alapelveit.
8 Ha a jelölt alkalmas, el kell mondani neki a szent evangélium szavait, hogy menjen, adja el mindenét, és igyekezzék a szegényeknek szétosztani (vö. Mt 19,21).
9 Ha ezt nem tudja megtenni, elég a jóakarata.
10 Sem az apátnő, sem a többi nővér ne foglalkozzék a jelölt földi javaival, hogy szabadon rendelkezhessék velük annak a sugallatnak megfelelően, amelyet az Úrtól kap.
11 Ha azonban tanácsot kér, okos és istenfélő (vö. ApCsel 13,16) emberekhez kell küldeni, hogy tanácsuk szerint ossza szét javait a szegényeknek.
12 Ezután, miután haját levágták és világi ruháját levetették, az apátnő adjon neki három tunikát és egy köpenyt.
13 Ettől fogva nem hagyhatja el a kolostort hasznos, észszerű, nyilvánvaló és hihető ok nélkül.
14 Egy próbaév után bocsássák engedelmességre, és ígérje meg, hogy szegénységünk életét és formáját mindörökre megtartja.
15 A próbaidő alatt egyik se kapjon fátylat.
16 A nővérek a tisztaság kedvéért és a munka, a szolgálat megkönnyítésére köténnyel is élhetnek.
17 Az apátnő okosan lássa el őket ruházattal a személyes szükségletek, a hely, az évszak és az éghajlat szerint, ahogyan a szükség megkívánja.
18 Az előírt kor elérése előtt a kolostorba felvett fiatal leányoknak le kell vágni a haját,
19 és világi ruhájuk levétele után az apátnő belátása szerint a szerzetesi ruhához hasonló öltözetet kell rájuk adni.
20 A megfelelő kor elérésekor pedig kapják meg a tunikát, mint a többiek, és tegyenek fogadalmat.
21 Számukra és a többi novícia számára az apátnő az egész kolostor okosabb nővérei közül gondosan válasszon mesternőt,
22 hogy szorgalmasan tanítsa őket az élet szentségére és a jó erkölcsre, fogadalmunknak megfelelően.
23 Ugyanezt a módot kell követni a kolostoron kívül szolgáló nővérek megvizsgálásánál és felvételénél; ezek a nővérek azonban hordhatnak lábbelit.
24 Egyetlen asszony sem lakhat velünk a kolostorban, ha előbb nem fogadták be fogadalmunknak megfelelő módon.
25 A legszentebb és legkedvesebb Gyermek iránti szeretetből, akit igen szegényes pólyába takartak és jászolba fektettek (vö. Lk 2,7.12), és legszentebb Anyja iránti szeretetből intem, kérem és buzdítom nővéreimet, hogy mindig szegényes ruhát viseljenek.

3. fejezet. Az isteni zsolozsma, a böjt, a gyónás és a szentáldozás

1 Az olvasni tudó nővérek a kisebb testvérek szokása szerint mondják az isteni zsolozsmát, de ének nélkül; ezért breviáriumuk lehet.
2 Ha pedig közülük valaki alapos okból olykor nem tudja elmondani az imaórákat, a többi nővérhez hasonlóan elmondhatja a Miatyánkot (Mt 6,9-13).
3 Akik pedig nem tudnak olvasni, a matutinum helyett huszonnégy Miatyánkot mondjanak, a laudes helyett ötöt,
4 a príma, a tercia, a szexta és a nóna helyett mindegyik imaóráért hetet; a vesperás helyett tizenkettőt; a kompletórium helyett hetet.
5 A halottakért mondjanak a vesperáskor hét Miatyánkot, és mindegyik Miatyánk után az Örök nyugodalmat (vö. 2Ezd 2,34-35), a matutinumkor tizenkettőt,
6 míg az olvasni tudó nővérek kötelesek elmondani a halottak zsolozsmáját.
7 Amikor pedig kolostorunk egy nővére meghal, mondjanak ötven Miatyánkot.
8 A nővérek mindig böjtöljenek.
9 Karácsony ünnepén azonban, bármely napra essék is, kétszer étkezhetnek.
10 A nagyon fiatal és gyenge nővéreket, valamint a kolostoron kívül dolgozókat az apátnő belátása szerint irgalmasan felmentheti a böjt alól.
11 Nyilvánvaló szükség idején a nővérek nem kötelesek a testi böjtre.
12 A nővérek évente legalább tizenkétszer gyónjanak az apátnő engedélyével.
13 És akkor ne beszéljenek olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak a gyónáshoz és a lélek üdvösségéhez.
14 Hétszer járuljanak szentáldozáshoz, mégpedig: karácsonykor, nagycsütörtökön, húsvétkor, pünkösdkor, Szűz Mária mennybevételének ünnepén, Szent Ferenc ünnepén és mindenszentekkor.
15 A káplán a klauzúrán belül misézhet, hogy megáldoztassa az egészséges vagy beteg nővéreket.

4. fejezet. Az apátnő választása és tisztsége, a káptalan, a tisztségviselők és a tanácsosnők

1 Az apátnő választásakor a nővérek kötelesek megtartani a választás kánoni módját.
2 Idejében gondoskodjanak róla, hogy a kisebb testvérek rendjének generális vagy tartományi minisztere jelen legyen,
3 aki Isten igéjével buzdítja őket, hogy a választást teljes egyetértésben és a közös javára tartsák meg.
4 Csak fogadalmas nővért lehet megválasztani.
5 Ha pedig nem fogadalmast választanának meg, vagy valamilyen módon ilyet állítanának be, ne engedelmeskedjenek neki, amíg fogadalmat nem tesz, kötelezve magát szegénységünk formájának megtartására.
6 Az apátnő halála után új apátnőt kell választani.
7 Ha valamikor a nővérek összessége úgy ítélné, hogy az apátnő nem alkalmas mindnyájuk szolgálatára és közös javára,
8 a nővérek a fent említett módon minél előbb válasszanak maguknak más apátnőt és anyát.
9 A megválasztott gondolja meg, milyen terhet vett magára, és kinek kell számot adnia (vö. Mt 12,36; Zsid 13,17) a rábízott juhokról.
10 Igyekezzék inkább erényeivel és szent erkölcseivel vezetni a többieket, mint tisztségével, hogy példájától vonzva a nővérek inkább szeretetből, mint félelemből engedelmeskedjenek.
11 Óvakodjék a személyes vonzalmaktól, nehogy egyeseket jobban szeretve megbotránkoztassa az egészet.
12 Vigasztalja a szomorúakat. Legyen a szorongatottak végső menedéke (vö. Zsolt 32,7) is, mert ha nem találnak nála hatékony orvosságot, elhatalmasodhat rajtuk a kétségbeesés.
13 Mindenben tartsa meg a közös életet, főként a templomban, a hálóteremben, az ebédlőben, a betegszobában és a ruházatban;
14 ugyanígy köteles megtartani a helyettese is.
15 Az apátnő hetente legalább egyszer hívja káptalanba a nővéreket,
16 hogy ő maga is, ők is alázatosan megvallják közös és nyilvános vétségeiket és mulasztásaikat,
17 és hogy közösen megbeszéljék a kolostor hasznát és javát érintő ügyeket.
18 Gyakran ugyanis az Úr a kisebbnek nyilatkoztatja ki azt, ami jobb.
19 Súlyos adósságot nem szabad csinálni a nővérek közös beleegyezése és nyilvánvaló szükség nélkül; ezt is a megbízott ügyintéző útján kell tenni.
20 Az apátnő nővéreivel együtt ne fogadjon el semmiféle letétet a kolostorba,
21 mert ebből gyakran bajok és botrányok származnak.
22 Az egység, a kölcsönös szeretet és a béke megőrzése érdekében a kolostor fontosabb tisztségeire minden nővért valamennyi nővér közös beleegyezésével kell választani.
23 Ugyanígy legalább nyolc tanácsosnőt is kell választani, akiknek tanácsát az apátnő mindig köteles kikérni azokban az ügyekben, amelyeket életformánk megkövetel.
24 A nővérek pedig, ha hasznosnak és helyesnek tartják, elmozdíthatják, sőt el is kell mozdítaniuk a tisztségviselőket és tanácsosnőket, és helyettük másokat kell választaniuk.

5. fejezet. A csend, a beszélő és a rács

1 A nővérek tartsanak csendet a kompletóriumtól a terciáig; ez az előírás nem kötelezi a kolostoron kívül szolgáló nővéreket.
2 Mindig hallgassanak a templomban, a hálóteremben és az ebédlőben étkezés közben.
3 A betegszobában szabad okosan beszélgetni, ha ez a betegek pihenését és ápolását szolgálja.
4 Mindig és mindenütt röviden és halk hangon megbeszélhetik a nővérek a szükséges dolgokat.
5 A nővérek nem beszélhetnek a beszélőben vagy a rácsnál az apátnő vagy helyettese engedélye nélkül.
6 Akik engedélyt kaptak, beszélhetnek, de két nővér jelenlétében.
7 A rácshoz pedig csak legalább három olyan nővér jelenlétében mehetnek, akiket az apátnő vagy helyettese jelöl ki abból a nyolc nővérből, akiket minden nővér az apátnő tanácsosnőivé választott.
8 Ez az előírás az apátnőt és helyettesét is kötelezi.
9 A rácsnál folytatott beszélgetések a lehető legritkábbak legyenek, a kapunál pedig soha.
10 A rácson belül függöny legyen, amelyet csak akkor szabad elhúzni, amikor Isten igéjét hirdetik, vagy amikor valamelyik nővérnek valakivel beszélnie kell.
11 Legyen fa ajtaja is, két különböző vaszárral gondosan lezárva.
12 Az ajtót főként éjszakára mindkét kulccsal be kell zárni; az egyik kulcs az apátnőnél, a másik a sekrestyésnőnél legyen;
13 az ajtó mindig zárva legyen, kivéve, ha az isteni zsolozsmát hallgatják, vagy a fent említett okok fennállnak.
14 Egyik nővér sem beszélhet soha senkivel a rácsnál napkelte előtt vagy napnyugta után.
15 A beszélőben lévő függönyt pedig nem szabad levenni, mindig ott függjön.
16 A Szent Márton-féle negyvennapos böjtben és a nagyböjtben egyik nővér se beszéljen a beszélőben,
17 kivéve gyónás vagy más nyilvánvaló szükség miatt; ennek megítélése az apátnő vagy helyettese okosságára van bízva.

6. fejezet. Szent Ferenc ígéretei; a tulajdon elutasítása

1 Amikor a fölséges mennyei Atya méltóztatott kegyelmével megvilágosítani szívemet, hogy szent atyánk, Ferenc példája és tanítása szerint bűnbánatot tartsak, nem sokkal az ő megtérése után nővéreimmel együtt önként engedelmességet fogadtam neki.
2 A szent atya pedig, látva, hogy nem félünk sem a szegénységtől, sem a munkától, sem a fáradalmaktól, sem a megaláztatástól, sem a világ megvetésétől, sőt inkább gyönyörűségnek tartjuk ezeket, szeretettől indíttatva ilyen életformát írt nekünk:
3 "Mivel isteni sugallatra a fölséges és legnagyobb Királynak, a mennyei Atyának leányaivá és szolgálóleányaivá lettetek, és a Szentlélek jegyeseivé váltatok, a szent evangélium tökéletessége szerinti életet választva,
4 akarom és megígérem, hogy személyesen és testvéreim által ugyanolyan szívélyes gondoskodással és különös törődéssel veszlek körül titeket, mint őket."
5 Amíg élt, lelkiismeretesen teljesítette ezt az ígéretet, és azt akarta, hogy a testvérek is teljesítsék.
6 Hogy pedig soha el ne távolodjunk a vállalt szegénységtől, se mi, se a ránk következő nővérek, nem sokkal halála előtt még egyszer leírta nekünk végső akaratát ezekkel a szavakkal:
7 "Én, a kicsiny Ferenc testvér, követni akarom a mi fölséges Urunk Jézus Krisztus és legszentebb Anyja életét és szegénységét, és mindvégig kitartani benne (vö. Mt 10,22).
8 És kérlek titeket, úrnőim, és azt tanácsolom nektek, hogy mindig maradjatok meg ebben a legszentebb életben és szegénységben.
9 És nagyon vigyázzatok, hogy soha semmiképpen el ne távolodjatok tőle senkinek a tanítására vagy tanácsára."
10 És ahogyan én nővéreimmel együtt igyekeztem megtartani a szent szegénységet, amelyet az Úristennek és Szent Ferencnek megígértünk,
11 úgy az apátnők is, akik utánam veszik át a tisztséget, és minden nővér köteles azt mindvégig sértetlenül megtartani, tudniillik:
12 sem személyesen, sem más személy közvetítésével nem fogadni el és nem birtokolni birtokot vagy tulajdont,
13 sem semmit, amit észszerűen tulajdonnak lehetne nevezni,
14 kivéve annyi földet, amennyit a kolostori elkülönülés illő élete megkövetel;
15 ezt a földet pedig csak kertként szabad művelni a nővérek szükségleteire.

7. fejezet. A munka

1 Azok a nővérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, a tercia után lelkiismeretesen és áhítattal végezzenek tisztességes és a közösség számára hasznos munkát,
2 úgy, hogy a lélek ellenségét, a henyélést elűzve ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat lelkét (vö. 1Tesz 5,19), amelyet minden földi dolognak szolgálnia kell.
3 Az apátnő vagy helyettese a káptalanban, mindenki előtt jelölje ki a kétkezi munkát.
4 Ugyanígy kell eljárni, ha jótevők adományt küldenek a nővérek szükségleteire, hogy közösen imádkozzanak értük.
5 Minden kapott adományt az apátnő vagy helyettese a tanácsosnők tanácsára a közösség javára fordítson.

8. fejezet. A nővérek semmit ne szerezzenek tulajdonul; az alamizsnagyűjtés; a beteg nővérek

1 A nővérek semmit ne szerezzenek tulajdonul: se házat, se földet, se semmit,
2 hanem mint zarándokok és idegenek (vö. 1Pt 2,11) ezen a világon, szegénységben és alázatban szolgálva az Urat, bizalommal küldjenek alamizsnáért.
3 És ne szégyelljék ezt, mert az Úr értünk szegénnyé lett ezen a világon.
4 Ez a legnagyobb szegénység (vö. 2Kor 8,2) magasztossága, amely titeket, legkedvesebb nővéreim, a mennyek országának örököseivé és királynőivé tett, a földi dolgokban szegénnyé, erényekben pedig gazdaggá tett.
5 Ez legyen a ti osztályrészetek, amely az élők földjére vezet (vö. Zsolt 142,6).
6 Ehhez ragaszkodjatok teljesen, legkedvesebb nővéreim, és a mi Urunk Jézus Krisztus és legszentebb Anyja nevéért soha ne akarjatok semmi mást birtokolni az ég alatt.
7 Az apátnő engedélye nélkül egyik nővér sem küldhet levelet, és semmit sem fogadhat el vagy adhat ki a kolostorból.
8 És csak azt birtokolhatja, amit az apátnő ad vagy megenged.
9 Ha pedig egy nővérnek szülei vagy mások küldenek valamit, az apátnő adassa át neki.
10 A nővér használhatja, ha szüksége van rá, különben szeretettel adja oda egy rászoruló nővérnek.
11 Ha pedig pénzt küldenek neki, az apátnő a tanácsosnők tanácsára lássa el a szükséges dolgokkal.
12 Ami a beteg nővéreket illeti, az apátnő maga és más nővérek által is gondosan érdeklődjék azokról a tanácsokról, ételekről és más szükséges dolgokról, amelyeket a betegség megkövetel,
13 és a helyi lehetőségek szerint szeretettel és irgalommal igyekezzék ezeket a szükségleteket kielégíteni.
14 Minden nővér ugyanis köteles úgy gondoskodni a betegekről és úgy szolgálni őket, ahogyan azt szeretné, hogy betegségében őt szolgálják (vö. Mt 7,12).
15 Egyik a másiknak bizalommal tárja fel szükségleteit.
16 Mert ha az anya szereti és ápolja testi leányát, mennyivel inkább kell a nővérnek szeretnie és ápolnia lelki nővérét!
17 A betegek szalmával tömött zsákon feküdjenek, és fejük alatt tollpárna legyen,
18 akiknek pedig gyapjúharisnyára és matracra van szükségük, használhatják ezeket.
19 A beteg nővérek, amikor a kolostorba érkezők meglátogatják őket, maguk váltathatnak velük néhány jó szót;
20 a többi nővér pedig, még engedéllyel sem merjen beszélni a kolostorba belépőkkel, csak az apátnő vagy helyettese által kijelölt két tanácsosnő jelenlétében.
21 Ez az előírás az apátnőt és helyettesét is kötelezi.

9. fejezet. A vétkező nővérekre kiszabandó vezeklés; a kolostoron kívül szolgáló nővérek

1 Ha valamelyik nővér a lélek ellenségének sugallatára halálosan vétkezik fogadalmunk ellen, az apátnő vagy más nővérek kétszer vagy háromszor intsék meg;
2 ha nem javul meg, annyi napig egyen kenyeret és vizet az ebédlőben minden nővér előtt, ahány napig makacskodik.
3 Súlyosabb büntetést is kaphat, ha az apátnő helyesnek tartja.
4 Amíg a nővér makacskodik, imádkozni kell érte, hogy az Úr bűnbánatra világosítsa meg szívét.
5 Az apátnő és a nővérek azonban óvakodjanak attól, hogy valakinek a bűne miatt haragra gerjedjenek és felinduljanak,
6 mert a harag és a felindulás akadályozza a szeretetet magunkban és másokban.
7 Ha valaha, amitől Isten óvjon, megtörténnék, hogy az egyik nővér szóval vagy gesztussal felindulásra vagy megbotránkozásra ad okot a másiknak,
8 az, aki a felindulás oka volt, azonnal, mielőtt imádsága ajándékát az Úrnak felajánlaná (vö. Mt 5,23), boruljon alázatosan a másik lába elé, és kérjen bocsánatot;
9 kérje őt arra is, hogy járjon közben érte az Úrnál, hogy megbocsásson neki.
10 A másik pedig, emlékezve az Úr szavaira: Ha szívből meg nem bocsátotok, mennyei Atyátok sem bocsát meg nektek (vö. Mt 6,15; 18,35),
11 nagylelkűen bocsássa meg nővérének az ellene elkövetett minden sérelmet.
12 A kolostoron kívül szolgáló nővérek ne maradjanak sokáig kint, hacsak a szükség nem kívánja.
13 Szerényen járjanak, és keveset beszéljenek, mindazok épülésére, akik látják őket.
14 Határozottan kerüljék a gyanús találkozásokat és tanácskozásokat másokkal.
15 Ne legyenek férfiak vagy nők keresztanyjai, hogy ne adjanak okot pletykára és zavarra.
16 Ne merjenek világi híreket behozni a kolostorba.
17 Ne vigyék ki a kolostorból azt, amit nálunk mondanak vagy tesznek, és amiből valami botrány származhatna.
18 Ha pedig valamelyik nővér egyszerűségében megszegi ezt a két tilalmat, az apátnő okosságára van bízva, hogy irgalmasan vezeklést szabjon ki.
19 Ha azonban ez rossz szokásból történne, az apátnő kérje ki a tanácsosnők tanácsát, és a vétekhez mért vezeklést szabjon ki rá.

10. fejezet. A nővérek intése és javítása

1 Az apátnő intse és látogassa nővéreit, és alázattal és szeretettel javítsa őket, ne parancsoljon nekik semmit, ami lelkükkel és fogadalmunkkal ellenkezik.
2 Az alárendelt nővérek pedig emlékezzenek arra, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról.
3 Ezért szigorúan kötelesek engedelmeskedni apátnőiknek mindabban, amit az Úrnak megígértek, és ami nem ellenkezik lelkükkel és fogadalmunkkal.
4 Az apátnő pedig olyan jósággal legyen irántuk, hogy úgy beszélhessenek és bánhassanak vele, mint úrnők a szolgálójukkal.
5 Mert így kell lennie, hogy az apátnő minden nővér szolgálója legyen.
6 Intem és buzdítom a nővéreket az Úr Jézus Krisztusban, hogy óvakodjanak minden gőgtől, hiú dicsőségtől, irigységtől, kapzsiságtól (vö. Lk 12,15), e világ gondjától és aggodalmaitól (vö. Mt 13,22; Lk 21,34), rágalmazástól, zúgolódástól, viszálytól és széthúzástól.
7 Gondosan őrizzék meg egymás között a szeretetet és az egységet, amely a tökéletesség köteléke (Kol 3,14).
8 Az iskolázatlan nővérek ne törekedjenek tanultságra,
9 hanem emlékezzenek arra, hogy mindenekfölött arra kell vágyakozniuk, hogy bírják az Úr Lelkét és az ő szent működését,
10 tiszta szívvel mindig hozzá imádkozzanak, és alázatosak, türelmesek legyenek a szorongattatásban és a betegségben,
11 és szeressék azokat, akik üldöznek, korholnak és vádolnak minket,
12 mert az Úr mondja: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa (Mt 5,10).
13 Aki pedig mindvégig kitart, az üdvözül (Mt 10,22).

11. fejezet. A klauzúra megtartása

1 A kapusnővér érett, okos és megfelelő korú legyen; napközben a kapu közelében, ajtó nélküli, nyitott cellában tartózkodjék.
2 Megfelelő segítőt kell melléje rendelni, aki szükség esetén mindenben helyettesítheti.
3 A kaput két különböző vaszárral, reteszekkel és zárórudakkal gondosan biztosítani kell.
4 Főként éjszakára két kulccsal kell bezárni, amelyek közül az egyik a kapusnővérnél, a másik az apátnőnél van.
5 Napközben sem szabad a kaput őrizetlenül hagyni, és egy kulccsal jól be kell zárni.
6 A nővérek szorgosan ügyeljenek arra, hogy a kapu soha ne álljon nyitva, csak ha az illem megkívánja, és akkor is a lehető legrövidebb ideig.
7 Egyáltalán nem szabad kinyitni senkinek, aki be akar lépni, ha nincs engedélye a szentatyától vagy bíborosunktól.
8 A nővérek senkit ne engedjenek be a kolostorba napkelte előtt, és senkinek ne engedjék meg, hogy napnyugta után bent maradjon, hacsak nyilvánvaló, jogos és elkerülhetetlen ok nem kívánja.
9 Ha valamelyik püspök az apátnő megáldása, egy nővér apácává szentelése vagy más ok miatt engedélyt kap arra, hogy a kolostoron belül misézzen, érje be a lehető legkevesebb jó hírű kísérővel és szolgával.
10 Ha pedig szükséges valamilyen munka elvégzésére bizonyos embereket beengedni a kolostorba, az apátnő gondoskodjék róla, hogy megfelelő személyt állítson a kapuhoz,
11 aki csak a kijelölt munkásoknak nyit ajtót, másoknak nem.
12 Minden nővér nagyon vigyázzon, hogy ilyenkor a belépők ne lássák őket.

12. fejezet. A vizitátor, a káplán, a protektor bíboros

1 Vizitátorunk bíborosunk akarata és parancsa szerint mindig a kisebb testvérek rendjéből való legyen.
2 Olyan ember legyen, akinek feddhetetlen élete közismert.
3 Kötelessége lesz kijavítani a fogadalmunk elleni vétségeket, amelyeket akár a fő, akár a tagok követnek el.
4 Mindenki számára hozzáférhető helyiségben, ahol mások láthatják, saját belátása szerint beszélhet a nővérek csoportjaival vagy egyes nővérekkel a vizitációt érintő ügyekről.
5 Ugyanígy egy káplánt, okos és jó hírű klerikus társsal, valamint két, szent életű és tisztességes laikus testvért
6 szegénységünk segítésére, ahogyan mindig is segítséget kaptunk a kisebb testvérek rendjétől,
7 kegyelemként kérünk ettől a rendtől, Isten és Szent Ferenc szeretetéért.
8 A káplán társ nélkül nem léphet be a kolostorba.
9 Amikor pedig belépnek, nyitott helyen tartózkodjanak, hogy egyikük mindig lássa a másikat, és mások is lássák őket.
10 Beléphetnek, hogy meggyóntassák a betegeket, akik nem tudnak a beszélőbe jönni, hogy megáldoztassák őket, feladják nekik a betegek kenetét, és imádkozzanak a haldoklók mellett.
11 A temetési szertartásra és az ünnepélyes gyászmisére, a sír kiásására, megnyitására vagy betakarására az apátnő belátása szerint elegendő számú alkalmas ember léphet be.
12 Ezenkívül a nővérek szigorúan kötelesek mindig azt a római szentegyházi bíborost tartani kormányzójuknak, protektoruknak és fegyelmük őrének, akit a pápa a kisebb testvérek számára kijelöl,
13 hogy mindig e szent Egyház lábai előtt alávetve és a katolikus hitben megalapozva (vö. Kol 1,23) állandóan megtartsuk a mi Urunk Jézus Krisztus és legszentebb Anyja szegénységét és alázatát, valamint a szent evangéliumot, ahogyan szilárdan megígértük. Ámen.

A bulla befejezése: Kelt Perugiában, szeptember 16-án, IV. Ince szentatya pápaságának tizedik évében.
Senkinek sem szabad megsértenie jóváhagyásunk ezen okiratát, vagy vakmerően szembeszállnia vele. Aki pedig ezt merészelné, tudja meg, hogy a mindenható Isten és Péter és Pál szent apostolok haragját vonja magára.
Kelt Assisiben, augusztus 9-én, pápaságunk tizenegyedik évében.

Szent Klára írásainak lengyel kiadásából fordítva.