Szent Klára szűz végrendelete
A Végrendeletről megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók szerint nem Szent Klára műve, hanem jóval később, halála után keletkezett írás. A történészek többsége azonban a Végrendelet hitelessége mellett foglal állást.
Különös volna, ha Klára, aki 19 évvel élte túl Ferencet, és San Damiano magányában több ideje volt a múlton és a jövőn elmélkedni, nem hagyott volna nővéreire végrendeletet, ahogyan az ige apostolkodásának szentelt és súlyos betegségektől gyötört Ferenc hagyott testvéreire.
Klára Végrendelete rövid vázlatot ad életéről. Elbeszéli megtérését, a rend megalapítását és azokat az ügyeket, amelyekért egész életében buzgón küzdött: a szent szegénységet és rendjének az első ferences rendhez való kötődését. Klára meghatottan beszél Szent Ferencről, akit mindig a rend alapítójának nevez, magát pedig csak az ő "kis palántájának".
A Végrendelet végén szívből jövő szeretettel teli szavakat intéz utódaihoz, a jövendő apátnőkhöz és minden nővérhez, kérve őket, hogy mindig maradjanak hűek fennkölt hivatásukhoz.
1 Az Úr nevében (Kol 3,17). Ámen.
2 A különféle jótétemények között, amelyeket bőkezű Ajándékozónktól, az irgalmasság Atyjától (2Kor 1,3) kaptunk és naponta kapunk, és amelyekért dicsőséges Jótevőnknek teljes szívből hálát kell adnunk, ott van hivatásunk nagy ajándéka;
3 és minél tökéletesebb és nagyobb ez, annál többel tartozunk Istennek.
4 Ezért mondja az Apostol: Ismerd fel hivatásodat (vö. 1Kor 1,26).
5 Isten Fia úttá lett számunkra (vö. Jn 14,6), és ezt az utat szent atyánk, Ferenc, az ő igazi szeretője és követője mutatta meg és tanította nekünk szóval és példával (vö. 1Tim 4,12).
6 Ezért, szeretett nővéreim, el kell gondolkodnunk azokon a mérhetetlen jótéteményeken, amelyekkel Isten elhalmozott minket,
7 főként azokon, amelyeket szeretett szolgája, szent atyánk, Ferenc által munkált bennünk,
8 nemcsak megtérésünk után, hanem már akkor, amikor még a világ hiúságai között éltünk.
9 Maga a Szent ugyanis, amikor még nem voltak sem testvérei, sem társai, és közvetlenül megtérése után
10 a San Damiano-templom helyreállításán dolgozott, ahol az isteni vigasztalás teljessége áradt rá, és a világ teljes elhagyására indította,
11 nagy öröm áradatában és a Szentlélektől megvilágosítva megjövendölte rólunk azt, amit az Úr később beteljesített.
12 Akkor ugyanis felment annak a templomnak a falára, és néhány közelben álló szegény embernek hangosan, franciául ezt mondta:
13 Jöjjetek, és segítsetek nekem a San Damiano-kolostor munkálataiban,
14 mert úrnők fognak itt lakni, akiknek híre és szent élete dicsőíteni fogja mennyei Atyánkat (vö. Mt 5,16) egész szent Egyházában.
15 Ebben az eseményben tehát csodálhatjuk Isten irántunk való nagy jóságát,
16 aki túláradó irgalmában és szeretetében méltóztatott Szentje által ezeket a szavakat mondani hivatásunkról és kiválasztásunkról (vö. 2Pt 1,10).
17 És szent atyánk nemcsak rólunk jövendölte ezt, hanem másokról is, akik követni fogják azt a szent hivatást, amelyre az Úr minket meghívott.
18 Milyen gondossággal, a lélek és a test milyen buzgóságával kell hát teljesítenünk Isten és atyánk parancsait, hogy az Úr segítségével megsokszorozva adjuk vissza neki a talentumot (vö. Mt 25,15-23).
19 Maga az Úr ugyanis mintaképül és tükörül állított minket nemcsak mások, hanem nővéreink számára is, akiket a mi életformánkra hívott,
20 hogy ők is tükör és példa legyenek a világban élő emberek számára.
21 Mivel tehát az Úr ilyen nagy feladatra hívott minket, hogy rólunk vehessenek példát azok, akik mások számára példaképek és tükrök,
22 különösen kötelesek vagyunk áldani és dicsérni az Urat, és megerősödni benne, hogy jót tegyünk.
23 Ezért ha e szerint az életforma szerint élünk, nemes példát hagyunk másoknak (vö. 2Mak 6,28.31), és rövid fáradozással elnyerjük az örök boldogság jutalmát (Fil 3,14).
24 Amikor a fölséges mennyei Atya irgalmában méltóztatott kegyelmével megvilágosítani szívemet, hogy szent atyánk, Ferenc példája és tanítása szerint bűnbánatot tartsak,
25 nem sokkal az ő megtérése után néhány nővérrel együtt, akiket az Úr megtérésem után hamarosan mellém adott, önként engedelmességet fogadtam neki,
26 ahogyan az Úr Szent Ferenc dicsőséges élete és tanítása által kegyelme fényét adta nekünk.
27 Ő pedig, látva, hogy testileg gyengék és törékenyek vagyunk, de nem riadunk vissza a nélkülözéstől, a szegénységtől, a munkától és a megpróbáltatástól, sem a világ lenézésétől és megvetésétől,
28 hanem a szentek és testvérei példájára nagy gyönyörűségnek tartjuk mindezt, nagyon megörült az Úrban,
29 és irántunk való szeretetből megígérte, hogy személyesen és rendje által mindig szívélyes és gondos törődéssel vesz körül minket, mint testvéreit.
30 Így az Úr és szent atyánk, Ferenc akaratából a San Damiano-templomhoz mentünk, hogy ott lakjunk.
31 Itt az Úr irgalmából és kegyelméből rövid idő alatt megsokasította számunkat, hogy beteljesedjék, amit Szentje által megjövendölt.
32 Előtte ugyanis egy másik helyen tartózkodtunk, de csak nagyon rövid ideig.
33 Később életformát írt számunkra, a leghatározottabban hangsúlyozva, hogy mindig maradjunk meg a szent szegénységben.
34 És nem érte be azzal, hogy életében sok tanítással és példájával buzdított minket a legszentebb szegénység szeretetére és megtartására (vö. ApCsel 20,2), hanem sok írást is hagyott ránk, hogy halála után soha ne távolodjunk el a szegénységtől.
35 Hasonlóképpen Isten Fia, amíg a világban élt, soha nem akart eltávolodni a szent szegénységtől.
36 És szent atyánk, Ferenc, nyomdokain járva (vö. 1Pt 2,21), amíg élt, sem példájában, sem tanításában nem távolodott el a szent szegénységtől, amelyet magának és testvéreinek választott.
37 Én tehát, Klára, Krisztusnak és a San Damiano-kolostor szegény nővéreinek méltatlan szolgálója, a szent atya kis palántája, nővéreimmel együtt elgondolkodva ilyen fennkölt fogadalmunkon és ilyen nagy atya parancsán,
38 valamint mások gyengeségén, amelytől magunkat illetően is tartottunk szent atyánk, Ferenc halála után, aki oszlopunk, Isten után egyetlen vigasztalásunk és támaszunk volt (vö. 1Tim 3,15),
39 nővéreimmel együtt sokszor és önként megújítottam elkötelezettségünket úrnőnk, a legszentebb szegénység iránt, hogy a most élő nővérek és azok, akik halálom után jönnek, semmiképpen se távolodhassanak el tőle.
40 És ahogyan én mindig buzgón igyekeztem megtartani az Úrnak és szent atyánknak, Ferencnek megígért szent szegénységet, és azon voltam, hogy a többi nővér is megtartsa,
41 úgy azoknak a nővéreknek is, akik utánam veszik át a tisztséget, maguknak is meg kell tartaniuk, és gondoskodniuk kell arról, hogy a többiek is megtartsák.
42 A nagyobb biztonság kedvéért pedig gondoskodtam róla, hogy Ince szentatya, akinek idejében elkezdtük, és többi utóda kiváltságaikkal megerősítsék a legszentebb szegénységre tett fogadalmunkat, amelyet atyánknak is megígértünk,
43 hogy soha semmiképpen ne távolodjunk el tőle.
44 Ezért térdet hajtva, lélekben és testben mélyen meghajolva ajánlom minden jelenlegi és jövendő nővéremet szent anyánknak, a római Egyháznak, a szentatyának, és különösen annak a bíborosnak, akit a kisebb testvérek rendje és a mi számunkra kijelölnek.
45 Az Úr szeretetéért, akit szegényen jászolba fektettek (Lk 2,12), aki szegényen élt, és mezítelenül függött a kereszten,
46 a protektor bíboros gondoskodjék arról, hogy ez a "kis nyáj" (vö. Lk 12,32), amelyet az Atyaisten szent Egyházában Szent Ferenc szavával és példájával támasztott, aki Isten szeretett Fiának és dicsőséges Szűz Anyjának szegénységét és alázatát követte,
47 mindig megtartsa a szent szegénységet, amelyet Istennek és szent atyánknak, Ferencnek megígértünk, és erősítse meg és tartsa meg a nővéreket ebben a szegénységben.
48 Az Úr szent atyánkat, Ferencet adta nekünk alapítóul, ültetőül és segítőül Krisztus szolgálatában és abban, amit Istennek és magának atyánknak megígértünk,
49 aki életében szóval és tettel gondos törődéssel vett körül minket, az ő kis palántáját.
50 Ezért minden jelenlegi és jövendő nővéremet szent atyánk, Ferenc utódjának és az egész rendnek is ajánlom,
51 hogy segítsenek nekünk egyre jobban szolgálni Istent, és főként megtartani a legszentebb szegénységet.
52 Ha pedig valaha megtörténnék, hogy az említett nővérek elhagyják ezt a helyet, és máshová költöznek, akkor bárhol legyenek is, halálom után is meg kell tartaniuk a szegénységnek ezt a formáját, amelyet Istennek és szent atyánknak, Ferencnek megígértünk.
53 Mind az a nővér, aki tisztségemet viseli, mind a többiek ügyeljenek és emlékezzenek arra, hogy a kolostor körül ne szerezzenek és ne fogadjanak el több földet, mint amennyi valóban szükséges egy veteményeskert kialakításához.
54 Ha pedig valaha a kerítésen kívül több földre lenne szükség a kolostor illő elkülönítéséhez, csak annyit engedjenek megszerezni, amennyit a valódi szükség megkövetel.
55 Ezt a földet nem szabad sem művelni, sem bevetni, hanem mindig parlagon kell hagyni.
56 Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban minden jelenlegi és jövendő nővéremet, hogy mindig igyekezzenek a szent egyszerűség, alázat és szegénység útján járni, és szent életet élni,
57 ahogyan Krisztushoz való megtérésünk kezdetétől fogva szent atyánk, Ferenc tanított minket.
58 Így nem saját érdemeinkből, hanem egyedül Isten irgalmából és a bőkezű Ajándékozónak, magának az irgalmasság Atyjának (2Kor 1,3) kegyelméből mindig terjeszteni fogják a jó hírnév illatát mind a távol, mind a közel élők felé (vö. 2Kor 2,15).
59 Szeressétek egymást Krisztus szeretetével, és a szívetekben lévő szeretetet mutassátok meg kifelé tettekkel,
60 hogy e példától buzdítva a nővérek mindig növekedjenek Isten szeretetében és a kölcsönös szeretetben.
61 Arra is kérem azt, aki a tisztséget viselni fogja, hogy inkább erényeivel és szent életével igyekezzék vezetni a nővéreket, mint tisztségével,
62 hogy példájától vonzva a nővérek ne annyira tisztsége miatt, mint inkább szeretetből engedelmeskedjenek neki.
63 Legyen gondoskodó és megfontolt is a nővérekkel szemben, mint jó anya a leányaival.
64 Főként arra ügyeljen, hogy abból, amit az Úr ad nekik, mindegyik nővért szükségletei szerint lássa el.
65 Legyen olyan kedves és közvetlen is, hogy nyugodtan feltárhassák szükségleteiket,
66 és belátásuk szerint bármikor bizalommal fordulhassanak hozzá saját és a többi nővér ügyében.
67 Az alárendelt nővérek pedig emlékezzenek arra, hogy az Úrért lemondtak saját akaratukról,
68 ezért azt akarom, hogy engedelmeskedjenek anyjuknak, ahogyan ezt önként megígérték az Úrnak,
69 hogy a nővérek közötti kölcsönös szeretetet, alázatot és egységet látva az anya könnyebben hordozza tisztsége terhét,
70 és a nővérek szent élete által ami fájdalmas és keserű, édességgé változzék számára.
71 És mivel keskeny az út és az ösvény, és szoros a kapu, amelyen át az életre megyünk és belépünk, kevesen vannak, akik rajta járnak (vö. Mt 7,14) és belépnek.
72 És ha vannak is, akik egy ideig rajta járnak, csak nagyon kevesen tartanak ki rajta mindvégig.
73 Boldogok, akiknek megadatik, hogy ezen az úton járjanak (vö. Zsolt 119,1), és mindvégig kitartsanak rajta (vö. Mt 10,22).
74 Ha tehát egyszer ráléptünk az Úr útjára, vigyázzunk, hogy saját hibánkból, hanyagságból vagy tudatlanságból soha semmiképpen le ne térjünk róla,
75 és ne hozzunk szégyent ilyen nagy Úrra, az ő Szűz Anyjára, szent atyánkra, Ferencre, a diadalmas és a küzdő Egyházra.
76 Írva van ugyanis: Átkozottak, akik eltérnek parancsaidtól (Zsolt 119,21).
77 Ezért térdet hajtok a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja előtt (Ef 3,14), hogy a dicsőséges Szűznek, az ő szent Anyjának, szent atyánknak, Ferencnek és minden szentnek érdemeiért
78 maga az Úr, aki a jó kezdetet adta, adja meg a növekedést (vö. 2Kor 8,6.11; 1Kor 3,6-7) és a mindvégig való kitartást. Ámen.
79 Ezt az írást, hogy jobban megtartsák, nektek hagyom, legdrágább és legszeretettebb jelenlegi és jövendő nővéreim, az Úr és szent atyánk, Ferenc áldásának és az én, anyátok és szolgálótok áldásának jeléül.
Szent Klára írásainak lengyel kiadásából fordítva.